SMART13 PROGRAM

Közösen alakított, nyitott, a résztvevők aktivitására alapuló jövőépítés. 

Legyünk Budapest első smart kerülete!

2019 februárjában a XIII. kerületi önkormányzat elfogadta az Intelligens Kerület Koncepciót, mely a világ sikeres városainak korszerű fejlesztési elvei, módszerei figyelembevételével megalapozta a „smart city” fejlesztés rendszerszerű, tudatos folyamatát. A koncepció kerületi vitája, megismertetése során azt is elhatároztuk, hogy sem az „okos kerület”, sem az „intelligens kerület” megnevezést nem használjuk később, hiszen a „smart city” nemzetközileg ismert fogalom.

A smart kerületté válás egy tanulási folyamat, amelyben más városok tapasztalatait megismerve, és saját adottságainkat, lehetőségeinket és az érintettek által megfogalmazott igényeket figyelembe véve magunk határozzuk meg, hogyan működik egy „smart kerület”.

A tanulási folyamatban elsősorban a helyi emberektől szeretnénk tanulni: hogyan gondolkodnak a jövőről, mit látnak jó folyamatnak, mitől tartanak, hogyan tudunk olyan közösséget építeni, amelyben mindenki jól érzi magát… Vannak azonban olyan sikeres smart city fejlesztésben már tapasztalatokat szerzett városok, akiktől szintén rengeteget tanulhatunk. Nem kell messze mennünk: Bécs – a világ legélhetőbb városa címet évek óta elnyerő szomszédunk – sikereit annak köszönheti, hogy következetes, alapos, kiszámítható munkával a közösségi tervezésnek hagyományt teremtett. Nem csupán generációs kérdés, de aktívan bevonta a mindenféle technológiai és nem-technológiai megújításba, innovációba a fiatalokat.

Béccsel és más sikeres európai városokkal szoros együttműködésre törekszünk a SMART13 Programban. A közösségi tervezés és a részvételi demokrácia fejlesztésében rengeteg tapasztalattal rendelkezik Bécsen kívül például Barcelona, Madrid, vagy akár Kolozsvár is. Természetesen velük is együttműködésre törekszünk.

Az önkormányzat kezdeményezőként és koordinátorként a folyamatot a Koncepcióban megfogalmazottak szerint elindítva egy SMART13 Akciótervet készített, mely az önkormányzat által tervezett akciókat tartalmazza. Ezek között találhatók olyanok is, amelyek révén újabb akciók születhetnek, ha a kerület érintettjei aktívan bekapcsolódnak a folyamatba. A sikeres smart city-k a lehető legteljesebb módon vonják be a döntések előkészítésébe, megvalósításába a helyi érintetteket, így a XIII. kerületben is ennek megalapozása kell hogy legyen az első lépés.

Várjuk azok jelentkezését, akiknek az érdeklődését felkeltette a Program, véleményük, javaslatuk van, többet szeretnének tudni, szívesen részt vennének a Program aktív alakításában. Magánemberek, baráti közösségek, iskolai osztályok, nonprofit, vagy éppen profitorientált szervezetek saját maguk alakíthatják a Programot, ezért azok járnak a legjobban, akik már most, az alapok kidolgozásánál csatlakoznak.

Ha csatlakozni szeretnél, kérjük, legfeljebb egy oldal terjedelemben válaszolj a következő kérdésekre (adataidat csak a SMART13 Programban való kapcsolattartáshoz használjuk fel)
– ki vagy? (név, életkor, rövid bemutatkozás, e-mail cím, ahol a kapcsolatot tarthatjuk…)
– miért szeretnél részt venni a Programban? (általános és/vagy konkrét célok, területek…)
– hogyan tudod elképzelni a részvételed? (mennyi időd van rá, milyen tevékenységet végeznél szívesen…)

A smartcity13.hu célja egy közösségi platform kialakítása a kerület jövőjével, a társadalmi, gazdasági, környezeti és kulturális fejlesztéssel foglalkozó, vagy ezek után érdeklődő emberek számára.

Ha bármilyen kérdésed, javaslatod van, írj nekünk bátran: info@smartcity13.hu

Keress minket bátran!

LETÖLTHETŐ ANYAGOK

Intelligens Kerület Koncepció
Lendületben 2.0
Hosszú Távú Fejlesztési Koncepció
Smart City 13 Akcióterv
AKCIÓTERV MELLÉKLET