A smart technológiák lakófunkcióban való használata nem újszerű, egyes elemeit már évtizedek óta alkalmazzuk. Az összekapcsolt rendszerszintű együttműködés azonban teljesen új lehetőségeket ad, mint például az épület elektromos eszközeivel, felügyeletével való távoli kapcsolattartást. Igencsak elterjedt emellett napjainkban a passzív házak koncepciója, annak elveinek alkalmazása egy lakóház építésekor, vagy felújításakor.

A passzív házban a komfortos hőmérséklet fenntartásához kizárólag a szellőztetést biztosító berendezésen beáramló friss levegő fűtése, vagy hűtése szükséges.

A koncepció a ’90-es években Németországból indult, jellemzője az alacsony energiaköltség, ami együtt jár az alacsony szén-dioxid kibocsátással, a kellemes hőérzet, és folyamatos friss levegő jelenléte. A páratartalom szabályozása miatt penészedés nem alakulhat ki az épületekben, és a szellőzőrendszernek köszönhetően lehetőség van a bejövő pollenek jelentős többségének kiszűrésére is. A passzív ház koncepciójának fontos része a ház önálló energiagazdálkodása, a megújuló energia alkalmazása: napelemek és talajhő felhasználása is, valamint az alapos, többrétegű szigetelés a falak, a tető és a padlózat esetében is. Ennek köszönhetően a házban a hőmérséklet sokkal állandóbb, nem alakulhatnak ki hideg sarkok, vagy falak a gondosan megtervezett szigetelésnek köszönhetően. Az eddigi mérések alapján a passzív házak energiahasználata egytizede a hasonló méretű nem passzív épületekének. Elmondható, hogy egy ilyen épület megépítése ugyan költségesebb, de az energia megtakarításnak köszönhetően visszahozza a különbözetet amellett, hogy a környezetre gyakorolt hatása is sokkal alacsonyabb. A passzív ház koncepció – akárcsak a smart technológiájú otthonok rendszere – nagyobb épületek, irodák, közintézmények, kórházak esetében is működőképes.

Kép forrása: https://unsplash.com/photos/IJkSskfEqrM

Ezekben a rendszerekben bármilyen elektromos eszköz kapcsolatban állhat egy másikkal, rendszert alkothatnak. A lakóépületek kialakításánál a fő cél a kényelemre és biztonságra való törekvés. Az első smart otthon rendszer a hetvenes évek közepén jelent meg, ebben a rendszerben az összekapcsolt eszközök egy láncként kódot adtak át egymásnak, tehát a felhasználótól érkezett kérés több eszközön jutott át a feladatban érintett eszközig. Napjainkban sokkal elterjedtebb ezeknek az eszközöknek a vezeték nélküli összekapcsolása rádióhullámmal, az üzenet egy láncolat helyett gyakran több irányból érkezik az eszközökhöz, a rendszer egyfajta hierarchia szerint működik a jobb működés érdekében.

A passzív házak logója. Kép forrása: https://static.thenounproject.com/png/2757458-200.png

A passzív házak esetében kevésbé jellemző az utólagos alakítás, általában építésükkor a passzív ház kritériumait követve készítik el őket, míg a smart otthon egy korábban nem technológiára épülő, vagy nem összetett rendszert használó épület esetében is könnyebben kialakítható. A smart otthonok esetében a házat érintő rendszerek a vízellátás, a világítás, hűtés-fűtés, a biztonságot szolgáló kamerák és ajtó záródás, háztartási robotgépek, szórakoztatást biztosító multimédiás eszközök kapcsolódnak össze. Ezekben a rendszerekben a különböző érzékelőkből az épület gyűjti a felhasználók szokásait, a mesterséges intelligencia segítségével azokat megtanulja, értékeli és alkalmazkodik azokhoz, növelve a kényelmet. A technológia egyik előnye a távoli elérés, betekinthetünk a hűtőnkbe, elindíthatjuk a mosógépet, vagy kikapcsolhatjuk a sütőt, nyaralás során ellenőrizhetjük a ház biztonságát.

Különösen hasznos lehet a smart technológiák használata idős lakók esetén, hiszen szükség esetén az épület akár a gyógyszerek bevételére is figyelmeztethet, illetve – például, ha egy lakó sokáig egy nem megszokott helyen fekszik és nem reagál, vagy esetleg arra kéri a smart rendszert – értesíti a mentőket. Ugyancsak értesítheti a rendszer a tűzoltókat, a lakók távollétében is, illetve kinyithatja az ajtókat a könnyebb bejutáshoz. A biztonsági funkciók mellett számos kényelmi előnnyel is járhat egy ilyen rendszer, gondoskodhat házi állataink etetéséről, ébredésünkkor már lefőzött kávéval várhat, vagy előmelegítheti az ágyunkat. Nem elhanyagolható továbbá a smart otthonok energiatakarékossága sem, ami az eddigi felmérések szerint a korábbi fogyasztás kétharmadára is csökkenhet.

A smart rendszer kialakításakor érdemes elsőként olyan funkciókat beépíteni, amik könnyen használhatóak intuitíven, hiszen a cél a mindennapok egyszerűsítése, egy túl komplex rendszerrel akár meg is nehezíthetjük az életünket. Ugyancsak érdemes figyelni a távoli irányítás kapcsán az épület cyber biztonságára is. A smart és a passzív otthonok koncepciója emellett ötvözhető is, ezzel létrejöhet egy energiatakarékos, a kényelmet és biztonságot előnyben részesítő épület, amely még környezetbarát is.

Kép forrása: https://energy-cities.eu/wp-content/uploads/2019/03/Bahnstadt-Promenade-HDValentin-from-Heidelberg.jpg