Mit tanulhatunk a világ vezető Smart City programjaiból?

Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata a SMARTX!!! Program keretében 2020. október 29-én tartja hagyományteremtő szándékkal 1. nemzetközi konferenciáját, melynek célja kettős:

a SMARTX!!! Program bemutatása, az elkészült Intelligens Kerület Koncepció és a Smart13 Akcióterv ismertetése a kerületi lakosok, vállalkozások és azon szereplők körében, akik részt tudnak/kívánnak venni a SMARTX!!! Programban, és természetesen a külföldi előadók számára.

az Akciótervben meghatározottak szerinti tanulási folyamat részeként a világ vezető smart city programjainak bemutatása, a tapasztalatok megbeszélése, illetve a részt vevő programokkal, városokkal egy a smart city fejlesztésekre létrehozandó nemzetközi partnerség megalapozása

A 2019-ben a Képviselő-testület által elfogadott Intelligens Kerület Koncepció jövőképe szerint a XIII. kerület 2033-ra Budapest vezető smart kerületeként, a kialakított helyi és nemzetközi partneri kapcsolataival mintaadó, meghatározó tényező kíván lenni a főváros smart city-vé válási folyamatában. A Koncepció rögzíti, hogy a smart folyamatban a helyi közösségek által meghatározott valós problémáknak a helyi lakosokkal közös megoldása az első, a technológiai megoldásoknak ezt a folyamatot kell támogatniuk. A XIII. Kerület Hosszú Távú Fejlesztési Koncepciójában, Integrált Településfejlesztési Stratégiájában és a Lendületben 2.0 ciklusprogramban hangsúlyosan jelennek meg a smart elképzelések.

Az Intelligens Kerület Koncepcióban megfogalmazottak alapján, 2020. április hónapra tervezett konferenciát a Covid-19 veszélyhelyzet miatt akkor el kellett halasztani. Időközben a Képviselő-testület elfogadta a konkrét feladatokat megfogalmazó Smart13 Akciótervet, amelyben feladatként szerepel a konferencia idei megrendezése.

A konferenciára a tudás-átadás és együttműködés fórumaként a Fővárosi Önkormányzatot és valamennyi fővárosi kerületi önkormányzatot meghívjuk. Szándékunk szerint a hagyományteremtő első konferenciát követően évente más tematika alapján szervezzük a rendezvényt. Az előadók engedélyét kérjük, hogy rögzítsük az előadásokat és azokat a Youtube-on hozzáférhetővé tesszük a konferencia után. Az előadók prezentációit, valamint a témával foglalkozó cikkeket a www.smartcity13.hu oldalon publikáljuk.

A konferencia időpontja: 2020. október 29.

A konferencia hivatalos nyelve az angol – szinkrontolmácsolást biztosítunk.

Program

9:00 – 10:45
Budapest XIII. kerületi Önkormányzat Tóth József polgármester

https://www.budapest13.hu

5 perc
XIII. kerületi videó 5 perc
résztvevő országok nagykövetei Anunciada Fernández de Córdova     – spanyol nagykövet

René van Hell – holland nagykövet

Dr. Alexander Grubmayr – osztrák nagykövet

Markku Virri – finn nagykövet

4×5 perc
SMART13 Program Szokolay Örs smart city szakértő – CEURINA NKft

https://www.smartcity13.hu

20 perc
XIII. kerületi videó – smart fejlesztések 5 perc
Newcastle, New South Wales, Australia Nathaniel Bavinton Smart City Koordinátor – Newcastle City Council, Newcastle, New South Wales, Australia

https://newcastle.nsw.gov.au/smarter-living

20 perc
Amsterdam Smart City Frans-Anton Vermast, Stratégiai tanácsadó és Nemzetközi Smart City Nagykövet – Amsterdam Smart City

https://amsterdamsmartcity.com/users/fransantonvermast

20 perc
Barcelona Smart City Michael Donaldson, Digitális Innovációért, e-Kormányzásért és Jó Kormányzásért felelős önkormányzati biztos – City of Barcelona

https://www.barcelona.cat/infobarcelona/en/tema/smart-city

20 perc
10:45 – 11:00 szünet
11:00 – 12:15
BusinessOulu Mari Rautiainen Szolgáltatásvezető – munkaerőfejlesztési divízió – BussinessOulu https://www.businessoulu.com/en/frontpage.html 20 perc
Urban Innovation Vienna Dominic Weiss, a Smart City Ügynökség vezetője és Johannes Lutter, a Jövő Városai Divízió vezetője, egyben az Urban Innovation Vienna cég egyik igazgatója

https://www.urbaninnovation.at

20 perc
kerekasztal beszélgetés az előadók számára érkezett kérdések megválaszolása, az ő reakciójuk a SMART13 Programra, illetve a magyar résztvevők szakmai konzultációja moderátor: Szokolay Örs 30 perc

Az online részvételt ingyenesen tesszük lehetővé az előzetesen regisztrált érdeklődőknek.

Regisztráció:

A részvételt lehetővé tevő linket a konferenciát megelőző napon, október 28-án e-mailben küldjük.