A művészet szerepét a várostervezésben és városfejlesztésben sokan vitatják, mások egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki. Az épületek és terek esztétikai értéke ugyanúgy fontos, mint azok használati értéke, emellett a köztéri műalkotások, szobrok, és a street-art is azt a teret formálják, amiben élünk. Milyen szerepe van a művészetnek és a művészeknek a városok alakításában, és hogyan kötődnek a smart city koncepciójához?

A smart city megközelítésen nagyon sok mindent érthetünk, nem adható rá rövid és tömör definíció. A smart city arra fókuszál, hogy a városlakók életminőségének javítása céljából a helyi közösség határozza meg azokat a városi funkciókat, működési területeket, amelyek a lakók számára legfontosabbak és a korszerű, elsősorban IKT nagy hozzáadott értéket képviselhet a fejlesztésében, hatékonyságának növelésében.

A smart city, mint holisztikus megközelítés jobban értelmezhető alrendszereinek ismeretében. Ilyen a smart gazdaság, amely innovatív és flexibilis vállalatokat és munkavállalókat feltételez, a smart életvitel, ahol a kultúra, az oktatás, az egészségügy és a biztonság kiemelt szerepet kap, emellett pedig a társadalmi összetartozás is kiemelten fontos. A smart környezet, ami a fenntarthatóságra alapoz, a smart lakosság, amiben a városlakók tudása, befogadásra való hajlama és kreativitása, valamint a közösségi aktivitásokban való részvételi szándéka kap kiemelt szerepet. A smart mobilitás, a forradalmi önvezető és környezetet nem szennyező járműveivel, illetve a smart városirányítás, azaz a város fejlesztéseit közösen, az érintettek bevonásával előkészítő, adat-alapú tervezésre alapuló átlátható, kiszámítható irányítás.

Mind a hat terület alapja a kreativitás, és bár a technológia nagyon fontos, tervezők, mérnökök és designerek nélkül nem tudnának megvalósulni ezek a projektek. Egy amerikai felmérés szerint egy mérnök legfontosabb hét készsége közül a kreatív gondolkodás az első, és a listán összesen két, szorosan a műszaki tudáshoz kapcsolódó készséget említenek. A korábban művészi területhez sorolt készségek napjainkban az általánosan elvárt munkavállalói készségek közé kerültek. Több nagy amerikai műszaki és gazdasági egyetem képzéseiben ennek megfelelően, az elmúlt években egyre nagyobb arányban szerepeltet művészeti, szociális és humán tárgyakat.

A technológia segítségével sok problémát megoldhatunk, de ezek a maguk műszaki megoldásaival nem feltétlenül teszik élhetőbbé is a várost. A smart city gondolkodás lényege, hogy a szakmai sokszínűség és az érintettek közreműködése révén alakítható ki a köz számára optimális megoldás. A hagyományos tervezés szerint a „művészet”, „műalkotások” a tervek elkészülte után, gyakran utólag kerülnek képbe. Mára a sikeres smart citykben elfogadott, hogy egy közteret az utcai művészek, utcazenészek bevonásával terveznek.

Bergen dokk-negyedének átalakításához nem a hagyományos közbeszerzést választotta a város, amely révén elkészül egy terv, amelyet véglegesítése előtt még véleményezhet a helyi lakosság, hanem a lakossági csoportok koncepcióihoz alkalmas tervezőket hívtak be a közös munkába és így a helyi művészekkel, taxisokkal, óvónőkkel közösen alakítják SAJÁT városukat.

Ugyanakkor a technológia új lehetőséget is kínál a művészek számára, a különböző technikai eszközök új megjelenési formákat is szolgálhatnak, ilyenek például a fényfestés, vagy az interaktív köztéri mobil alkotások. Európa számos városa a városbranding, városarculat kialakításában hangsúlyosan jeleníti meg a sikeres smart city projekteket, ebben az esetben nem csak a turizmus, hanem a városi lakosság számára is fontos szerepet jelenthet, ha a város kulturális és művészeti örökségét a smart city szerves részeként kezeli. A magasan képzett munkavállalók szívesebben választanak maguknak olyan várost letelepedésre, amely gazdag kulturális és művészeti programokat kínál. A művészképzéssel foglalkozó intézmények sok esetben partneri kapcsolatban állnak gazdasági és műszaki egyetemekkel és vállalatokkal is, hallgatóik sokszor már tanulmányaik alatt valós projektekben vesznek részt.

A smart city megközelítés számtalan lehetőséget kínál a város lakói számára az együttműködésre és egy kreatív, újszerű látásmódot vár el tőlük. Így a művészek jelentős szerepet vállalhatnak abban, hogy a jövőben sokszínű és élhető smart city-kben éljünk, hogy a felmerülő problémákat más szemszögből vizsgáljunk meg, mint korábban.