Az adatok hozzáférhetősége az egyik legfontosabb elem a smart city-vé válás folyamatában. Budapesten gyakori probléma, hogy a városról szóló információkat különböző hatóságok őrzik, az adatok nincsenek egymással összekötve és nehéz hozzájuk jutni. Dublin is hasonló problémával küzdött, de egy kezdeményezés elhozta az összefogást a helyi önkormányzatok között.

2011-ben a dublini és régiójának további 3 önkormányzata, valamint az Ír Nemzeti Egyetem megállapodott arról, hogy közösen létrehozzák a Dublinked-nek elnevezett, bárki által hozzáférhető nyílt adatbázist, így segítve a smart technológiákat kínáló vállalkozásokat, kutatókat és polgárokat a régió élhetőbbé tételében. A résztvevők között eleinte egy alig formalizált együttműködés jött létre, amelyet 2015-ben, a Smart Dublin program elindításakor fűztek szorosabbra.

A programot a régió minden részéről érkező dolgozók hajtják végre, a döntéseket pedig egy irányító testület hozza, amelybe minden részes önkormányzat, illetve az egyetem is delegál tagokat. A testület mellett a Smart Dublin programnak egy szakmai tanácsadó testülete is felállt, amelynek tagjai az akadémiai, a privát és közszféra területeiről érkeznek. 

A munka kezdetén több mint 100 workshopot rendeztek azért, hogy megtalálják azokat a kulcsterületeket, amelyeknél jelentős hozzáadott értékkel bírhatnak a smart megoldások, mint a közlekedés, a környezetvédelem, extrém időjárási események, energiaellátás, állampolgári kezdeményezések és hatékonyságnövelés a városi szolgáltatások területén. 

2017-ben tovább bővült a szervezet, így már olyan vállalatok is a program hivatalos partnerei, mint a Vodafone, az AT&T és a Mastercard, akikkel közös pályázatokon keresztül támogatják a helyi, innovatív kis-, és középvállalkozásokat. Már több, mint 4500 embert vont be hálózatába, és jelölték a Smart City of the Year díjra is. 

A kezdeményezés jelentős adatszabadsághoz, és a hatékonyság növeléséhez vezetett.  Az, hogy a korábban egymástól szeparáltan és a nyilvánosság számára csak nehezen hozzáférhető adatok lettek könnyen elérhetőek és összekapcsolhatóak, új lehetőségeket nyitott ki, új összefüggésekre világított rá.

A kutatók, vállalatok, civil szervezetek, önkormányzati és állami szereplők, vagy egyszerűen az állampolgárok egyénileg úgy dolgozhatnak az adatokkal, hogy a hozzáférés megszerzése és megadása egyik szereplő részéről sem emészt fel felesleges időt, pénzt energiát.

A résztvevők elmondása alapján az, hogy önkormányzati, tehát felülről jövő kezdeményezés alapján tudtak létrehozni egy élő és működő smart city közösséget, azt mutatja, hogy a smart cityvé válás folyamatában komoly szerepe van a helyi városkormányzásnak.

A program sikere elsősorban az önkormányzati dolgozók elhivatottságán és a dublini kis-, és középvállalkozások nyitottságán múlt. ezek pedig olyan tényezők, amelyekre hazánkban is sikerrel lehetne alapozni egy hosszú távú smart city folyamatot. 

A programról további információ érhető el angol nyelven a www.smartdublin.ie oldalon.