Stockholm pár éve úgy döntött, hogy még tovább szeretné csökkenteni a belvárosi parkolóhelyek számát, a már alapvetően is inkább kerékpáros közlekedéséről híres településen. A választott megoldás nem hogy felháborodást váltott volna ki, hanem éppen ellenkezőleg, minden érintett oldaláról pozitív fogadtatásban részesült. Ez a Zöld Parkolási Index. 

A világ nagyvárosaiban szinte általános gyakorlat, hogy az újonnan épülő ingatlanok mellé a beruházónak biztosítani kell a megfelelő parkoló számot is. Ugyan elsőre úgy tűnik, hogy ez a szabályozás a városlakók érdekeit szolgálja, de az összefüggés nem ilyen egyértelmű. A legtöbb amerikai városban nagyon sok parkolóhelyet kell építeni egy új kereskedelmi egység, vagy irodaház mellé, amelynek következtében a városszerkezet széttagolódik, és kevés helyen alakul ki az urbánus települések egyik jellegzetessége, a zártsorú beépítés. Ennek következményeként megnőnek a távolságok, viszont nem alakulnak ki központi helyek, így a város lakói kénytelenek autóval közlekedni. 

Ugyan Stockholm városában ezek a problémák nem olyan látványosak, mint egyes amerikai településeken, mégis azt gondolták, hogy új alapokra kell helyezni az induló lakóingatlan fejlesztésekhez megkövetelt parkolók számát. A svéd törvények alapján általában lakásonként egy parkolóhelyet kell biztosítani, ez viszont drága és nem hatékony megoldásokhoz vezetett. A város ezért úgy döntött, hogy a hely ingatlanberuházókat, illetve az önkormányzat különböző érintett osztályait bevonva keres megoldást a problémára.

A közös párbeszéd eredményeként megszületett szabályozás a Green Parking Index (Zöld Parkoló Index) nevet kapta. Az előírás alapján minden új lakáshoz 0,3-0,6 parkolóhelyeket kell építeni. (A pontos szám az ingatlan városon belüli elhelyezkedéstől függ.) Ez az elvárás már eredendően kevesebb autónak kínál helyet, mint a korábbi gyakorlat, de a stockholmi önkormányzat ennél is tovább ment. Amennyiben a beruházó teljesít bizonyos feltételeket, még tovább lehet csökkenteni az indexet a következők szerin

10 százalékkal kevesebb hely kell, ha a beruházó:

    • Kommunikációs kampányt folytat az autómentes közlekedés népszerűsítésére.
    • Minőségi kerékpár tárolót épít, amelyeket könnyű megközelíteni (pl. automatikus ajtó segíti a be- és kijutást.)
    •  Hozzáférést biztosít különböző autómegosztó szolgáltatásokhoz.

15 százalékot enged el az önkormányzat, ha a fentieken túl a beruházó:

  • Kerékpármegosztó szolgáltatást biztosít.
  • Ingyenes próba hozzáférést biztosít a tömegközlekedéshez.

25 százalék engedhető el, ha a fentieken túl a beruházó:

  • A házhozszállításhoz szükséges hűtött tárolókat biztosít.

Az intézkedést az érintettek (lakosok, ingatlanberuházók, önkormányzat, közlekedési szervezetek) pozitívan fogadták, de még évekbe telik, ameddig a hatásait teljes körűen lehet értékelni. A szabályozás támogatja az önkormányzat által kitűzött elsődleges célok elérését:

  • a parkolóhelyek számának csökkentése
  • alternatív közlekedési módok használatának támogatása
  • építési/beruházási költségek csökkentése
  • városi területek felszabadítása, és a helyi lakosok életminőségének növelése a kültéri parkolás visszafogásával

Stockholm büszke arra, hogy sikerült egy modern, flexibilis szabályozást kialakítani, amely lehetőséget ad újszerű megoldások alkalmazására, és támogatja a város meglévő Fenntartható Mobilitási Stratégiáját. 

A szabályozásról további információ érhető el a cikk alapjául szolgáló smartimpact-project.eu oldalon.